«

»

A kezed életet menthet

Magyarországon ezer emberből mindössze 17 tudja, mit kéne tennie ha összeesik mellette valaki. Ezen szeretnének változtatni az immár harmadik éve megrendezett nemzetközi Restart a Heart Day aktivistái. Dr. Lóczi Gerdával, a Magyar Resuscitatiós Társaság oktatási irodájának vezetőjével beszélgettünk az esemény apropóján.

Magyarországon ezer emberből 17 tudja, mit kéne tennie ha összeesik mellette valaki. Dániában ez a szám több mint 900, az Egyesült Államokban is tízéves korban tanítják az újraélesztést. Hogyan mutatkozik meg a társadalom felkészültsége a túlélésben?

- Magyarországon ugyan rengetegen tanulják az újraélesztést, hiszen a jogosítványhoz kell az elsősegélynyújtás és ennek része az újraélesztés, mégis azt látjuk, hogy ez a tudás elvész, mert nagyon kevés alkalommal van lehetősége az elsősegélynyújtóknak ismételni. A bizonytalanság és a félelmek miatt nagyon ritkán kezdik meg az emberek a segítségnyújtást. Magyarországon a kórházon kívül történt keringésmegállások túlélése mindössze 5-8 százalék. Ha az elsősegélynyújtás aránya lényegesen javulna, illetve automata defibrillátorok nagy számban lennének kihelyezve, akkor a betegek akár fele is túlélhetné a hirtelen szívmegállást.

Ötévente friss ajánlások jönnek ki az újraélesztés cselekvéssorára vonatkozóan, épp a múlt héten jött ki a 2015-ös útmutató. Hogyan újítják meg ezeket az ajánlásokat? Mi alapján jönnek rá, hogy egy módszer jobb mint a másik?

- Ez egy nagyon komoly tudományos munka eredménye, a reanimatológia egy külön tudományág. Szakmai bizottságok összegzik és rendszerezik a témában megjelent kutatásokat és levonják belőlük a következtetéseket. Például összehasonlítják a különböző mentési rendszereket: ha az egyik országban adhat adrenalint a mentőápoló, a másikban nem, megnézik, hogy van-e különbség a két országra jellemző túlélésben. Vagy csinálnak olyan kísérleteket, ahol a koszorúér keringését figyelik mellkaskompresszió közben, és ebből kiderül, hogy a második perc végére a segélynyújtó elfárad és nem elég hatékony a kompresszió.

Miben változott a múlt héten kiadott új ajánlás a laikus újraélesztést tekintve?

- Érdemi nagy változás nincsen, a korábbi adatokat megerősítette az új ajánlás, tehát jó úton vagyunk. Újdonság benne, hogy bár a telefonon vezényelt újraélesztés eddig is létezett, most külön hangsúllyal szerepel. Ha valaki betelefonál a mentőszolgálathoz és felmerül a mentésirányítóban, hogy újraélesztési szituáció van, akkor gyakorlatilag a mentő kiérkezéséig – ha ez 23 perc, mert a tanyavilágban történik, akkor 23 percig- nem rakja le a telefont, hanem mondja, hogy mit kell csinálni, és azon igyekszik, hogy a mentő érkezéséig minél jobb minőségű újraélesztés folyjon.

Évek óta lebegtetett kérdés, hogy kell-e lélegeztetni, vagy elég a mellkaskompresszió. Jött ebben friss instrukció?

A 2015-ös ajánlás továbbra is azt mondja, hogy amennyiben az elsősegélynyújtó tanulta és tudja kivitelezni a lélegeztetést, akkor jobban jár a beteg, hogyha történik lélegeztetés. Ha azonban olyan segélynyújtó kerül a beteg mellé, aki ezt soha életében nem tanulta, akkor ez ne akadályozza meg a segítségnyújtásban, végezzen folyamatos mellkaskompressziókat, hiszen már ezzel is rengeteget tesz a túlélésért.

Gyermekek újraélesztésében van valami különbség a felnőtthöz képest?

- Van egy minimális különbség, de nagyon-nagyon fontos kiemelni, hogy ha nem tanulta valaki a gyermek újraélesztést, akkor kezdje meg a felnőtt protokollt, ezzel is rengeteget tud segíteni. Technikailag az a különbség, hogy csecsemő és gyermekkorban a mellkast körülbelül egyharmad mélységig kell benyomni. Csecsemőnél két ujjal nyomjuk a mellkas közepét, gyermeknél pedig egy kézzel, ha ezt nagyobb gyermeknél a segélynyújtó nem tudja hatékonyan kivitelezni akkor két kézzel. Továbbra is nagyon hangsúlyos gyermekkorban a lélegeztetés, hiszen náluk a keringésmegállás hátterében gyakran légzési elégtelenség áll. Igyekezzünk tehát befúvást is végezni, sőt gyerekeknél maga az újraélesztés öt befúvással kezdődik.

Éppen a napokban zajlott a Restart a Heart Day. Miről szól ez a nap?

- A Restart a Heart Day harmadik alkalommal került megrendezésre Európa-szerte. Célja egyrészt az ismeretterjesztés, hogy minél többen megtanulják az újraélesztést, de talán még ennél is fontosabb, hogy felhívjuk arra a figyelmet, hogy egy beteg élete a körülötte álló laikusok aktivitásán múlik. Magyarországon számos program volt, mind Budapesten, mind vidéken helyi aktivisták szerveztek különféle programokat, a helyszín lehetőségeihez képest. Volt 24 órás újraélesztés vidéki közösségi házban, egy középiskolában az összes osztály részt vett oktatáson, de üzletközpontokban, plázákban is szólítottunk meg embereket.

Hogyan állunk a laikusok által kezelhető defibrillátorokkal az országban? Egyáltalán mi a jelentősége ezeknek az eszközöknek?

A félautomata defibrillátorok jelentősége az, hogy laikusok kezébe adjuk a kamrafibrilláció gyógyítását. Felnőttek hirtelen szívhalálakor legtöbb esetben nem áll le a szív elektromos tevékenysége, hanem egy gyors, összerendezetlen működés történik, ami mellett már nem tud a szív pumpaként funkcionálni. Viszont ez az úgynevezett fibrilláció idejében adott elektromos sokkal még visszafordítható. Minden percben 10-15 százalékkal csökken a túlélés esélye, ha nincs defibrillátor a beteg mellett, vagyis könnyen kiszámítható, hogy mire a mentő kiér, az esély nagyon kicsi. Ezért lenne jó, ha minél több helyen lenne AED, jól látható helyre lenne kirakva, illetve ha létezne egy regiszter, és a mentésirányítás tudna arról hogy van a segélynyújtó közelében ilyen eszköz. Jelenleg ugyanis nem kötelező jelenteni, ha valahova kihelyeznek egy AED készüléket.

Ha az újraélesztés ekkora félelmet kelt, hogy nem merik az emberek elkezdeni, mekkorát kelthet egy elektromos készülék?

A helyzet az, hogy a hirtelen szívhalált halt embernek nem tudunk ártani sem a mellkaskompresszióval, sem a félautomata defibrillátor használatával. Mindenki használja bátran ezt az eszközt, ha meglátja plázában, színházban vagy bárhol. Egyetlen gomb van rajta, magyarul beszél, és mindent mond. Nem tudjuk elrontani, mert ha véletlenül élő betegre helyeztük az eszközt, a gép ezt észlelni fogja és véletlenül sem vezetünk áramot a betegbe. Ha viszont tényleg keringésmegállása van, akkor óriási eséllyel növeljük a túlélését.

A fiaim egy két évvel ezelőtti gyakorlónapon :)

A fiaim egy két évvel ezelőtti gyakorlónapon :)

Szerző: Ipolyi-Topál Gitta

Szia! Gitta vagyok, a HáziorvosBlog szülőanyja, orvos, önjelölt egészségkultúra-fejlesztő. Ez a blog azért jött létre, hogy közérthetően adjon át az egészségeddel kapcsolatos információkat. Kövesd Facebookon is!

GYERE TANFOLYAMRA!: → jobbulast.com

Szólj hozzá!

hozzászólás

Amikor üzenetet hagysz, figyelj arra, hogy egészségügyi adataid érzékeny adatok. Sürgősségi helyzetben ne itt üzenj!

Az email címet nem tesszük közzé. A kitöltendő mezőket * jelöli.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Read previous post:
Rögös út

Tegnap bejárta a sajtót a magát megoperáló nyugdíjas sztorija. Az egyik felületes vénájában vérrög keletkezett, és annyira kínozta a fájdalom,...

Close