«

Ha eléri a szíved a piros csík

Először is elnézést kérek a kattintásvadász címért :) Nem, ne kezdj végrendelkezni, ha piros csíkod van.

A piros csík nyirokérgyulladás* jele. Nagyon gyakori, általában szúrás, csípés után, jelentkezik. Ha a lyukon kórokozó jutott a bőrbe, azt megfertőzi, és a seb/szúrás körüli terület piros lesz. A gyulladás időnként elindul egy nyirokéren felfelé, és ez maga A CSÍK.

Lázzal járhat, illetve társulhat komolyabb bőrpírral, ami már orbánc lehet.

nyirok

Sokszor találkozom azzal a tévhittel, hogy ez a csík tetanusz jele, de a két betegség között nincs összefüggés. A tetanuszbaktérium az idegrendszer károsodását okozza, emiatt a szennyezett sebeknél szoktak elővigyázatosságból oltást adni, illetve a gyerekeket, fiatalokat védi a kötelező védőoltás. Attól, hogy kaptál – mondjuk egy szögbelépésnél – tetanus elleni oltást, még lehet ilyen bőrfertőzésed, ne lepődj meg rajta :)

A másik, amit emlegetni szoktak a piros csík láttán, az a vérmérgezés. Éppenséggel lehetséges  elhanyagolt fertőzött sebből vérmérgezést kapni, de ez egy nagyon súlyos betegség. Ha teljesen jól vagy, csak van egy csíkod, akkor nincs vérmérgezésed (szerencsére).

Mindazonáltal éppen azért, hogy ne is legyen, fontos a megfelelő sebfertőtlenítés, a seb tisztán tartása, és ha napok múltán a környéke gyulladtnak tűnik, vagy megjelenik a nyirokérgyulladás, fordulj a háziorvosodhoz, aki antibiotikumot fog felírni.

 

* A nyirokerek a szövetek közti folyadékot vezetik el. Áthaladnak a nyirokcsomókon, s folyókként összegyűjtődnek a mellkasi főnyirokérbe, mely nem sokkal a szív előtt a fővénába ömlik.

Szerző: Ipolyi-Topál Gitta

Szia! Gitta vagyok, a HáziorvosBlog szülőanyja, orvos, önjelölt egészségkultúra-fejlesztő. Ez a blog azért jött létre, hogy közérthetően adjon át az egészségeddel kapcsolatos információkat. Kövesd Facebookon is!

Szólj hozzá!

hozzászólás

Amikor üzenetet hagysz, figyelj arra, hogy egészségügyi adataid érzékeny adatok. Sürgősségi helyzetben ne itt üzenj!

Az email címet nem tesszük közzé. A kitöltendő mezőket * jelöli.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Read previous post:
Megnyalintod a csecsemőddel az abszintot?

Egy barátnőm hívott, hogy adja-e tovább a Sinupret cseppeket a féléves babájának. Meghökkenve olvastam el a Pharmindexben az alkalmazási előiratot:...

Close