«

»

Tudtad-e?

Hogy az első rákmegelőző oltás nem a humán papillóma vírus vagy ha úgy tetszik méhnyakrák elleni oltás volt, hanem a Hepatitis B elleni. A hepatitis B vírus fertőzése ugyanis krónikus májbetegséggé alakulhat, ami “megágyaz” a májráknak.

kidTajvan példája mutatja, mekkora a sikere a fertőző májgyulladás B típusa elleni vakcinációnak. 1984-ben vezették be, hogy a HBV pozitív, azaz vírust hordozó anyák újszülöttjeit beoltják, 1986 óta pedig minden újszülöttet oltásban részesítenek. Ennek következtében a hatéves gyerekek körében a vírushordozás aránya tíz év alatt 10,6 százalékról 0,8 (!) százalékra, a májrák előfordulása a 6-14 éves gyerekek körében ötödére csökkent.

Ázsia egyébként nagyon érintett a Hepatitis fertőzések szempontjából. Ezen a térképen láthatod. Érdemes megemlíteni ebből a szempontból a migrációt, illetve a ma már pofonegyszerű utazást. Innentől kezdve a fertőzések nem ismernek határokat.

CDC hep B map

 

Oltási rend

Nálunk a hetedik-nyolcadik osztályosokat oltják iskolai kampányoltás formájában. Két oltás jár, hat hónap különbséggel. Ezen kívül az egészségügyi személyzet kap kötelezően oltást, mármint ha idősebb annál a korosztálynál, mint akiknek már járt az oltás nyolcadikban. Az egészségügyisek három oltást kapnak.

Javasolt még azoknak, akik hordozó személy szexuális partnerei, illetve velük közös háztartásban élnek, művesekezelésben részesülnek, hemofíliások vagy intravénás kábítószer-élvezők.

A kismamákat szűrik hepatitis B-re. Ha negatív és erről a szüléskor is megvan a papír, akkor nincs teendő. Pozitív esetben az újszülöttnek meg kell kapnia nemcsak az oltást, hanem egy úgynevezett immunglobulint is, ami passzív immunizálást jelent. Ez annyit takar, hogy kívülről bejuttatjuk azt az ellenanyagot, ami neki még nincs, majd csak akkor lesz, ha az aktív oltás után fog neki termelődni. (Ebben különbözik a vakcinától, amikor olyan anyagot juttatunk be, ami a szervezetet sarkallja az ellenanyag termelésére.  Már írtam nektek a vakcinák lényegéről itt.)

Aki nem egészségügyi dolgozó, és nem kapott kamaszkorában sem oltást, az is kérheti. Főleg, ha olyan helyre utazik, amit a térképünk sötét színnel jelölt. Létezik olyan oltás is, amiben kombinálva van a hepatitis A és B, így két legyet üthetünk egy csapásra.

Szerző: Ipolyi-Topál Gitta

Szia! Gitta vagyok, a HáziorvosBlog szülőanyja, orvos, önjelölt egészségkultúra-fejlesztő. Ez a blog azért jött létre, hogy közérthetően adjon át az egészségeddel kapcsolatos információkat. Kövesd Facebookon is!

GYERE TANFOLYAMRA!: → jobbulast.com

Szólj hozzá!

hozzászólás

3 comments

1 ping

  1. dia

    “Tajvan példája mutatja, mekkora a sikere a fertőző májgyulladás B típusa elleni vakcinációnak. 1984-ben vezették be, hogy a HBV pozitív, azaz vírust hordozó anyák újszülöttjeit beoltják, 1986 óta pedig minden újszülöttet oltásban részesítenek.”

    Hoppá, nekem most az nem egyértelmű, hogy ’84-től, ill.’ 86-tól hazánkban is kötelezően bevezették? Ezen dátumok előtt születtem még (1979). Ezek szerint én még nem kaptam még ilyen oltást?
    Tini, és kamaszkoromban nem rémlik, hogy kaptam volna hepatitis oltást. Valami halványan dereng, mintha a suliban lett volna valami oltás (de azt már rég nem tudom, hogy általános felsősként, vagy középsuli elején volt-e, és nem tudom már konkrétan mi ellen oltottak be minket. Papírt természetesen nem kaptunk róla… ).

    Azért vagyok a témában érdekelt, mert ha nyáron lenne lehetőségem, akkor a Balkánon barangolnék kicsit, és oda tudtommal ajánlott az utazóknak hepatitis B oltás is. Akkor érdemes kérnem ezt a háziorvosomtól, ugye?

  2. Ipolyi-Topál Gitta

    Szia, igen, javasolt az oltás. Nem kaptál még, ha nem vagy egészségügyis. (1999-ben vezették be a tizennégy évesek számára)
    Ha már a Balkánra mész, szerintem hepatitis A ellen is oltasd magad, mert egy vakcinában benne van a kettő .

  3. dia

    Szia, köszönöm a gyors választ :)

    ui: az előbb töltöttem le az e-book-ot, és nagyon hasznosnak látom. (Egyik tünetben éppen érdekelt vagyok, szóval a lehető legjobbkor bukkantam az oldaladra. Sok sikert, minden jót!).

  1. Na, ez méregtelenítés! | HáziorvosBlog

    [...] Vírusos eredetű májgyulladás esetén a szilimarinkezelés javítja a májfunkciókat.. Természetesen, mivel vírusölő hatása nincs, nem helyettesíti az antivirális kezelést. De kiegészítő kezelésként alkalmazva a máj károsodása mérsékelhető [...]

Amikor üzenetet hagysz, figyelj arra, hogy egészségügyi adataid érzékeny adatok. Sürgősségi helyzetben ne itt üzenj!

Az email címet nem tesszük közzé. A kitöltendő mezőket * jelöli.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Read previous post:
Áttekintés a cukorbetegség két fő típusáról

Méltatlanul keveset volt még szó itt a blogon a cukorbetegségről, noha az elhízás és magasvérnyomás kapcsán azért emlegettük már. Kicsit...

Close