«

»

Kósza gondolatok influenza alkalmából

Megérkezett a legfrissebb Háziorvos Továbbképző Szemle, és bár néha elámulok, hogy pl. hogyan lehet három A/négyes oldalt írni a nátha kezeléséről, azért mindig becsületesen elolvasom, hátha az államvizsga óta feltaláltak valamit, amit én nem tudok. De legalábbis mindig megnyugszom, hogy még mindig azt írják, hogy az esetek zömét vírus okozza, és a nátha az a kórkép, amiben leggyakoribb az indokolatlan antibiotikum-felírás, és értsük már meg, hogy ne csináljuk.

De nem erről akartam írni, hanem hogy megérkeztek az ingyen kérhető influenza-oltások, és erről eszembe jutott, hogy idén is lesz influenza-szezon. Elmondom, hogy kik a veszélyeztetettek, aztán azt is, hogy minálunk ez hogy megy.

Veszélyeztetett betegcsoportok – akiknek az oltás ajánlott

  • hatvan évnél idősebbek
  • daganatos betegek
  • idült légzőszervi, szívérrendszeri, máj- vagy vesebetegségben szenvedők
  • cukorbetegek
  • kórosan elhízottak
  • sérült immunitású betegek (veleszületetten, vagy szervátültetettek, AIDS-esek)
  • ideg vagy izombántalom miatt csökkent légzésfunkciójú betegek
  • egészségügyi dolgozók
  • várandósok

Én amennyire az elmúlt évekre vissza tudok emlékezni, volt, hogy be voltam oltva, volt hogy nem, és soha nem is voltam influenzás. Egy emlékezetes szezon 2009 tele, amikor konkrétan emlékszem, hogy be voltam oltva (anyukám szokott betárazni egy csomó oltóanyagot, és addig üldözi a családot, amíg nagyjából 70%-os átoltottságot nem ér el. Némelyik tesóm reménytelen ebből a szempontból), mégis kidőltem. Ebben nincs meglepő, hiszen az oltottak 70-85%-ában alakul ki védettség, a többi 15-30%-nak lehet pechje. Negyven fokos lázzal fetrengtem, az akkor másfél éves lányomat a család látta el, a férjem pedig kezeit tördelve szemlélte, hogy még én is kerülhetek ilyen állapotba.

Aztán elmentem dolgozni, mert a helyettest nem helyettesíti senki, és kétségbeesett fiatal férfihang telefonált, hogy a harminc éves neje fekszik, meg se tud moccanni, negyven fokos láza van. Mondtam neki, hogy ezt úgy hívják, hogy influenza, és bizony negyven foknál az asszonyi nem is elvízszintesedik.

Egyébként ugyanebben a szezonban a betegség lezajlása után még rengeteget kínlódtunk a száraz köhögésekkel, ezt más háziorvosok is megerősítették. Akármit írtunk, a betegek egy részének kb. két hétig kínzó, főleg éjszakai száraz köhögése volt, aztán kész, elmúlt.

Néhány tudnivaló az oltásról

  1. Európában egyetlen vakcina sem tartalmaz élő vírusokat, ezért tévhit, hogy az oltástól valaki kaphat influenzát. Az könnyen lehet, hogy az oltás megkapása után valaki influenzás lesz, hiszen a védettség kialakulása 7-14 nap, azaz ebben a periódusban nyugodtan kaphatunk influenzát, és ezt a laikus szemlélő hiheti úgy, hogy az oltástól kapta. De nem.
  2. Az oltásokban benne van a H1N1 elleni elem is.
  3. Ingyenesen a rendelőkben a Fluval AB-t lehet kérni az arra jogosultaknak, a többiek receptre kaphatják meg a többi influenzakészítmény valamelyikét. Háziorvosok egy része a beadásért 1000 Ft-ot kér – erre jogszabály van, hogy lehet, csak nem mindenki él vele.

Tévhit, hogy az oltástól lehetne kapni influenzát

Vény nélküli szerek

Normális esetben, ha egyébként egészséges embert érint, az influenza egy marha kellemetlen, de spontán is meggyógyuló betegség, elegendő a tüneteket (főleg a lázat) enyhítenünk. Arra figyeljünk, hogy a sokféle fantázianéven futó különféle meghűlés elleni készítmények általában tartalmaznak valamennyi paracetamolt, és ebből a szerből nem különösebben kellemes egy túladagolás.

Megelőzés

Ezt csak nagyon halványan írom, mert általában ellenérzéseket vált ki. De: specifikus védelem nincsen az influenza ellen. A C-vitamin sokak szerint beválik, a tudomány szerint kérdéses, nincs erre egyértelmű bizonyíték. A kasvirágról (echinacea) bizonyított, hogy megelőzésre nem alkalmas, hanem ha valaki a tünetek megjelenése után szedni kezdi, csökkentheti a betegség időtartamát és a tünetek erősségét. (Részletesebben a kasvirágról)

Ezzel együtt persze azt mondom, hogy ne legyünk C-vitamin-hiányosak, meg táplálkozzunk egészségesen, vitamindúsan, öltözzünk melegen.

Antibiotikumok

Nem, nem, nem és nem. Az influenza az egy vírus, az antibiotikumok pedig baktériumokra hatnak. Persze, szövődmény esetén szóba jön, de messze nem olyan gyakorisággal, ahogyan sajnos mégis használják.

Vannak egyébként speciálisan vírusellenes szerek, ezekről fogok legközelebb írni.

 

 

Vidd hírét!

2 comments

  1. Albirea

    “kétségbeesett fiatal férfihang telefonált, hogy a harminc éves neje fekszik, meg se tud moccanni, negyven fokos láza van. Mondtam neki, hogy ezt úgy hívják, hogy influenza, és bizony negyven foknál az asszonyi nem is elvízszintesedik.”

    :)
    Tetszik a stílusod!

  2. Márika

    Kedves Doktornő!

    Rég nevettem ilyen jót, nagyon jó a stílusa.
    Egyébként a cikkek nagyon jók. Az antibiotikommal kapcsolatban meg mintha süketek lennénk. Sajnos.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

More in influenza, influenza elleni oltás, influenza elleni szerek, influenza kezelése, influenza megelőzése
Influenza ellen

Végre megérkezett a Pharma és Flóra, és meg is ihletett. Hiába, én magam is szeretem a tévhitoszlatást, ezért mindig örülök...

Close