«

»

Értelmetlen halálnem: szénmonoxid-mérgezés

Megkezdődött a fűtésszezon, és ezzel együtt a szénmonoxid-mérgezés „szezonja”. Nem rég voltam egy továbbképzésen, ahol elmondták, hogy csak Fejér-megyében az elmúlt 5 évben 35-en haltak meg szénmonoxid-mérgezésben! Ez rengeteg, főleg, hogy ebből a halálnemből egy is sok, hiszen megelőzhető.

 

 

A szénmonoxid

akkor keletkezik, amikor az égés tökéletlen, azaz nincs annyi oxigén az égő anyag közelében, hogy a „rendes”, széndioxidos égés végbemenjen. Bárhol keletkezhet, azaz tökéletlen gázégés során is, de kandallóban fa vagy szén tüzelésekor is.

A szénmonoxidnak nincs szaga! Ez az egészben a legveszélyesebb. A mérgezés belégzéssel történik. A szénmonoxid 250-szer erősebben kötődik a vérben levő hemoglobinhoz mint az oxigén, ezért  a vér nem tud oxigént szállítani, a beteg az oxigénhiányba hal bele (gyakorlatilag megfullad úgy, hogy vett levegőt).

A tünetek nagymértékben függenek attól, hogy milyen tömény volt a belélegzett gáz, és mióta van az áldozat a gáztérben. Általában fejfájással, hányással kezdődnek a panaszok, majd eszméletét veszti a beteg. Ha egy légtérben egyszerre többen fejfájást és hányingert panaszolnak, gondolni kell erre a lehetőségre. A súlyos mérgezett jellegzetes képet mutat: arca élénkpiros, mit a lázas gyereké, izmai megfeszülnek, és összeszorított fogakkal kapkodja a levegőt.

Ilyenkor legfontosabb a kimentés, de vigyázva magunkra, hiszen gyakorlatilag egy percünk van, hogy magunk ne váljunk mérgezetté. Azonnal nyissunk ablakot, vagy ha kell, törjük ki. Mindkét kezünkkel az eszméletlen beteg hóna alá nyúlva fogjuk meg az alkarjait és vigyük ki a gáztérből! Tévhit, hogy nedves kendőt a szánk elé tartva kell mérgezett gáztérbe menni. A száj elé kötött babos kendőnek semmiféle szűrő-védő hatása nincs, ne húzzuk vele az időt!

rautek1

Rautek-fogás. Így mentsd ki a gáztérből a mérgezettet

Mint mindig, itt is legfontosabb a

megelőzés

Nem ritkán az okozza a mérgezést, hogy egyszerre megy a gázkazán és a konyhai szagelszívó. Normál menetrend szerint a füst nem udvariasságból távozik a lakásunkból, hanem mert a kémény tetejénél levő nyomás egy pindurit kisebb, mint a lakásban levő. Ezért az áramlás bentről ki, lentről felfelé történik. A páraelszívó által képezett vákuum azonban visszafordítja a kéményben a nyomást, és így a füst áramlását. A veszélyt fokozza, ha jók a nyílászárók, ugyanis ilyenkor még a réseken sem tud a levegő beszökni a lakásba. Megoldás egy relékapcsoló (reteszelő-kapcsoló), ami arra szolgál, hogy amíg megy a szagelszívó, ne menjen a kazán.

 

A szénmonoxid-mérgezések több mint fele új építésű házakban következik be! Pedig elvileg a tűzoltóság nem adja meg az engedélyt, és a kéményseprő is évente jön ellenőrizni, valahol mégis marad kiskapu, de nem érdemes ezzel játszani: tegyük be azt a kapcsolót, ha kell, vágassunk szellőző nyílást, és hasznos továbbá beszerezni falra szerelhető szénmonoxid-detektort is.

Szerző: Ipolyi-Topál Gitta

Szia! Gitta vagyok, a HáziorvosBlog szülőanyja, orvos, önjelölt egészségkultúra-fejlesztő. Ez a blog azért jött létre, hogy közérthetően adjon át az egészségeddel kapcsolatos információkat. Kövesd Facebookon is!

GYERE TANFOLYAMRA!: → jobbulast.com

Vidd hírét!

Szólj hozzá!

hozzászólás

1 comment

  1. ex-saclos

    A szénmonoxid-érzékelők fajtáiról, kiválasztásáról, felszereléséről: http://www.vgfszaklap.hu/cikkek.php?id=980

Amikor üzenetet hagysz, figyelj arra, hogy egészségügyi adataid érzékeny adatok. Sürgősségi helyzetben ne itt üzenj!

Az email címet nem tesszük közzé. A kitöltendő mezőket * jelöli.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

More in CO-mérgezés tünetei, elsősegély, füst, gáz, gázmérgezés, mérgezés, szénmonoxid, szénmonoxidmérgezés
Nem én mondtam: Méregtelenítés márpedig nem létezik

Nagyon örültem ennek a videónak, mikor ráakadtam. Ha valaki, a Zacher érti a méreg témát, úgyhogy én nem is magyarázkodom....

Close