«

»

A hüvelyi orgazmus nyomában

Ahogyan ígértem, mostantól minden csütörtökön a Ti kérdéseitekre válaszolok. Rögtön egy hálószobai kérdéssel indulunk:

“Nekem egyszerűen nincs hüvelyi orgazmusom… Csiklón keresztül gond nélkül, de azért ez olyan lehangoló… Nem volt soha, sem szülés előtt, sem utána. Próbálkoztunk több testhelyzetben, utána olvastam a titokzatos G-pontnak is (sokkal okosabb mondjuk nem lettem… vagy lehet, hogy egyszerűen nincs?), de én egyszerűen nem érzek semmit az égvilágon, amikor eggyé leszünk. Férjemet ez nem zavarja egyébként, soha egyetlen szóval sem említette, hogy ez neki zavaró lenne, készségesen megtesz mindent, hogy nekem is részem legyen az örömben, de azért annyira jó lenne ezt is együtt, egyszerre átélni.”

Először is: nem lehangoló, hogy csiklón keresztül van orgazmusod, szuper ugyanis, hogy VAN! És tök jó arc a férjed, hogy így törődik veled.

A kérdésedet kétfelé venném, ugyanis picit összemosódik, hogy az EGYÜTT-ön van a lényeg, vagy azon hogy “csak” csiklón van. A végén kiderül, hogy miért is lehet ezt ketté venni.

1. A nők mindössze 30 százaléka élvez el aktus közben (tehát együtt, és ez még mindig nem az “egyszerre”), ezt szakirodalmi adatok alátámasztják.

2. Ők is úgy, hogy rájöttek, hogyan fejtenek ki hatást a csiklójukra, vagyis valamilyen módon megdolgoznak érte: megtanulták, mi az a kulcs mozdulat, medence billentése, mozgásirány, stb.

A G-pont létezésére, és így a hüvelyi orgazmusra nincs tudományos bizonyíték.  A G-pont létezését  valló nők szerint ebből a különleges hüvelyi területből erősebb  orgazmus származik. Szövettanilag azonban nincsen semmiféle különös folt (extra idegvégződések vagy speciális sejtek) a hüvely elülső falán.

Egyáltalán kit érdekel, hogy van-e G-pont, hiszen a lényeg, hogy jól érezzétek magatokat. Ha meg mégis létezik, annak csak örülünk persze. (Elvégre az ember jó esetben vagy negyven évig is szexel a férjével, ha húsz év után mégis előkerül a G-pont, még csodás évek várnak ránk ;-)

A kérdésre visszatérve tehát: megoldható, hogy csiklón keresztül, de mégis az aktus alatt legyen az orgazmus, de gyakorlás és úgy tűnik szerencse kérdése, hogy ebbe a harmadba kerül-e az ember. Rá kell jönni a taktikára, hogyan lehet elèrni, hogy (akár kéz nélkül, de) hatás alatt legyen a csikló, ezt még egy pózon belül is próbálgatni kell. Kívánom, hogy mielőbb sikerüljön, addig is csak lazán ;)

Szerző: Ipolyi-Topál Gitta

Szia! Gitta vagyok, a HáziorvosBlog szülőanyja, orvos, önjelölt egészségkultúra-fejlesztő. Ez a blog azért jött létre, hogy közérthetően adjon át az egészségeddel kapcsolatos információkat. Kövesd Facebookon is!

GYERE TANFOLYAMRA!: → jobbulast.com

Szólj hozzá!

hozzászólás

5 comments

Skip to comment form

  1. Zsolt (Dr.T)

    A szakirodalom szerint sem a csikló, sem a hipotetikusan létező/nem létező G-pont ingerlése nem szükséges feltétlenül a női orgazmushoz, működhet a dolog “mentálisan” is. :)
    Ld: Whipple et al. (1992) Physiological correlates of imagery-induced orgasm in women. Archives of Sexual behavior. 21: 121-133. ( http://www.springerlink.com/index/t5147852511621h1.pdf )

  2. ABC

    Tapasztalati uton allitom, hogy van G pont. Mondom ezt ugy, mint ferfi. Tobb partnernel szerzett tapasztalattal.

    A huvelyben van egy pont, ami izgalmi alapotban enyhen megduzzad. Ha mar meg van duzzadva, egyszeru megtalalni, amugy matatni kell erte. Ha tudod, hol kell keresni, a matats is eredmenyel fog jarni. Tovabi izgatas – nyomas – hatasara az adott terulet – olyan, mint egy csomo – eroteljesen megduzzad es a megfelelo ideig tarto ingerles elobb-utobb orgazmushoz vezet. Pont.

    A G pontos orgazmusok gyakran jarnak azzal amit noi huvelyi ejakulacionak neveznek.

    A G pont ingerlesenek egyik modja az analis szex. A G pont miatt van az, hogy azok a nok, akik elvezik az analis szexet, azok igazan elvezik.

    Persze, az anal kulonbozo okok miatt nem mindenki szamara megoldas. Huvelyi uton ugy ingerelheto a G pont, ha a no az oldalan fekszik, kozben a ferfi mogotte ugy terdel, ugy, hogy a no egyik laba az o ket laba kozott van.

    Ha valaki azt kerdezni, mi a sorrend, az anal tutibb megoldas, az ollos az bizonytalanabb.

    1. Kriszti

      Segits hogyan tudnam ezt elérni minden vágyam ez

  3. ABC

    Meg egy dolog a G pontos orgazmusrol. A G pontos orgazmus es az elotte levo vizelesi inger annyira osszetartoznak, mint az eso es a felho. Ha szex kozben eros vizelesi ingert erzel – persze ha no vagy :D – es egybol vecere szaladsz vagy poziturat valtasz, nehogy veletlenul … :), akkor eleted egyik legfantasztikusabb szexualis elmenyerol mondtal le.

    Hagyjad, aminek jonnie kell, mert nem fogsz bevizelni. Ha valami megis jonni fog, az nem vizelet, hanem a noi ejakulacio, amit olyan sok no szeretne elerni. Es ami egyaltalan nem lehetetlen.

    1. Kriszti

      Segits kerlek mert minden vcagyam ez! De sohasem éreztem vizelési ingert sexközben

Amikor üzenetet hagysz, figyelj arra, hogy egészségügyi adataid érzékeny adatok. Sürgősségi helyzetben ne itt üzenj!

Az email címet nem tesszük közzé. A kitöltendő mezőket * jelöli.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Read previous post:
Best of Google 2012

Íme a 2012-es év legviccesebb keresőkifejezései.  üszőborjú bezabálás jelei – a borjú zabált be, vagy te a borjút? telítettség érzés...

Close