«

»

Oltás okozhat autizmust?

Akkora görcs jött rám ettől a Goldenblogos helyezéstől, hogy most valami marha frappánsat meg színvonalasat kellene írnom, mert egy csomóan fognak érkezni az oldalra, hogy hirtelen nem is tudtam írni semmit. De most itt vagyok, egy közkeletű ám annál veszélyesebb tévhittel. (És köszöntök mindenkit, aki most csatlakozik a bloghoz.)

Szóval biztos hallottátok már, hogy egyesek szerint az MMR oltás autizmust okozhat. Az MMR a mumpsz, morbilli (kanyaró), rubeola (rózsahimlő) szavak rövidítéséből  származik. Ez egy kombinált oltás, melyet a jelenlegi rend szerint 15 hónapos korában kap meg minden totyogó.

Egy Wakefield nevű arc 1998-ban közölte, hogy 12 gyermek vizsgálata alapján összefüggést lát az autizmus kialakulása és az oltás között. Nem mutatott bizonyítékokat, csak megállapította, hogy a “a rendellenesség kialakulását a szülők az MMR védőoltással hozták összefüggésbe”. Ez így nem túl tudományos, és a durva az, hogy ezt a The Lancet le is hozta, pedig ez az egyik legtekintélyesebb orvosi szaklap. Több se kellett, a média felkapta a dolgot, és szülők ezrei hitték el, hogy az MMR oltás veszélyes.

A tévinformáció következményei

Természetesen csökkent az átoltottság (azaz a népességben az oltottak aránya) és 2005 és 2008 között 25-en haltak meg kanyaróban. A WHO szerint ez a szám lefelé csal, mert a tüdőgyulladásként vagy agyvelőgyulladásként elkönyvelt esetek egy része is kanyarós volt.

Azóta már több közlemény cáfolta Wakefield “kutatásának” az eredményét, a brit orvosi kamarából kizárták, a fegyelmi bizottság a következőkkel indokolta a döntést: Andrew Wakefield és két szerzőtársa “lelkiismeretlenül”, “félrevezető módon” és “felelőtlenül” viselkedett kutatásai során, “szívtelen nemtörődömséget” tanúsítva a gyermekek iránt. A testület májusi közleménye szerint az orvos a vérmintákat fia születésnapi partijának résztvevőitől gyűjtötte be, 5 fontot fizetve minden gyermeknek, és később tréfálkozott is az eset fölött.

A The Lancet visszavonta a kutatási eredményeket, és perek folynak mindenféle fura pénzmozgásokról is.

Közben a British Medical Journal elemzése azt is állítja, hogy Wakefield, miközben 12 gyermekről beszél, legalább 13 gyermeket vizsgált, akik közül ötnek már az oltás előtt voltak fejlődésbeli elmaradásra utaló viselkedésjegyei.

E két fentebbi infóból levonva a következtetést, nagyon érdekes szülinapi parti lehetett egy kupac autisztikus gyerekkel, ezt én csak úgy tudom elképzelni, ha a figura saját gyereke is autista, de mindegy. Ez csak az én elképzelésem, a férjem mindig azt mondja, ne vonjak le messzemenő következtetéseket.

Wakefieldnek egyébként, aki abban az időben a londoni Royal Free Hospital gasztroentorológusaként dolgozott, nem volt engedélye a kutatásra. (Továbbra sem vágom, hogy a Lancet hogy hozta le)

Miért keresünk mindig összefüggést?

Az ember ösztönösen fél az ismeretlentől, és az agyunk nem szereti, ha nem lát ok-okozati összefüggést. Akkor nyugszunk meg, ha ez a feszültség valamilyen módon megoldódik a tudatunkban. Rengeteg hamis elmélet ezen az alapon nyugszik.

Az autizmus gyakorisága emelkedni kezdett a 80-as években (jobb diagnosztika, tágabb értelmezés miatt), ami egybeesik az MMR oltás bevezetésével. A másik egybeesés, hogy az autizmus éppen a szocializációs készségek zavara, és pont egy kb. másfél éves gyermektől várjuk, hogy kezdje mutatni a szocializáció alapvető jegyeit. Mivel épp ekkor kapják az oltást, könnyen azt hihetjük, hogy a rendellenesség az oltás miatt alakult ki.

Az a baj az összeesküvés-elméletekkel, meg a fenti mechanizmuson alapuló elméletekkel, hogy sokkal hatékonyabban tudnak terjedni, mint amilyen hatékonysággal gyomlálni lehet őket. Mindenesetre több mint tíz év után végre a múlt télen robbant egyet a kutatási eredmények Lancet általi visszavonásával és a szerző felelősségre vonásával kapcsolatos ügy is (miután a CNN lehozta), szóval a média próbált szépíteni.

Végezetül: Nagyon tetszik nekem Marinov Iván megfogalmazása: “Mivel ma már semmi nem emlékeztet bennünket arra, hogy pontosan mi ellen is kapjuk a vakcinákat, megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy az oltóanyagok mellékhatásain töprengjünk.” (urbanlegends.hu)

Ez óriási igazság. Egyikünk sem látott TBC-ben, torokgyíkban egyebekben haldokló gyermeket, könnyen okoskodunk az oltások feltételezett veszélyességéről…

 

 

Az Oltások kategóriában olvashatsz még részletesebben bizonyos oltásokról, illetve arról, hogy korlátozzák-e a személyiségi jogokat a kötelező védőoltások

Vidd hírét!

22 comments

Skip to comment form

  1. ropcsike

    Talán azt is le kellene írni, hogy Wakefield óta
    már a világ több pontján, független kutatók megismételték
    ugyanazt a kísérletet, s ugyanarra a megállapításra jutottak. Köztük egy Japán kutató is, s Japán be is tiltotta az MMR vakcina alkalmazását!
    Az ilyen irányú firkálmányok nagyon egyoldalúak, melyek a felső szervek felé elhivatottságot tükrözik, s ebből eredően ezek átvágások, hazugságok az állampolgárok felé.

  2. Labant Csaba

    A tévhitek ott kezdődnek, hogy egészséges csecsemőkbe életidegen (és testidegen) anyagok befecskendezésétől remélnek “védettséget”. A Lancet nem véletlenül hozta le, Wakefieldnek tökéletesen igaza van. Más kérdés, hogy a farmalobbi keze messzire elér.
    Az iromány szerzőjének halvány fogalma sincs arról, hogy miket tartalmaz az MMR-vakcina. Nos, többek között úgynevezett “humán diploid sejteket”. Lefordítom magyarra: meggyilkolt emberi magzatokból származó sejtek!
    Nos, ha egy kisgyermekbe egy másik – egy meg nem született baba – sejtjeit fecskendezik be, akkor csoda-e, ha megzizzen? A legdurvább genetikai beavatkozást követik el “járványmegelőzés” ürügyén.
    A betegségek pedig nem tűntek el az oltásokkal, hanem többnyire inkább átalakultak. Kanyaró helyett autizmus, rák, leukémia, stb. Az oltások kikapcsolnak egyes működési mechanizmusokat a testben, s az immunrendszer nem reagál a fertőzésre. Jómagam is megkaptam annakidején a kanyaró “elleni” oltást, az emlékeztetőt is (1970. óta adják kötelezően), mégis 16 évesen kanyarós lettem. Kis híján belehaltam – pedig ha kisgyermekként ment volna át rajtam, amikor normálisan ideje van, akkor sokkal előnyösebb lefolyása lett volna.
    Az autizmus (és több más betegség, pl. autóimmun alapú diabétesz) felfutása a kombinált oltások bevezetésével ugrott meg. Könyörgöm, mikor kap el normális esetben egy csecsemő egyszerre kanyarót, rubeolát, mumpszot???
    És ugyancsak egyszerre torokgyíkot, szamárköhögést, merevgörcsöt, gyermekbénulást, influenza B-t???
    Talán nem kellene kapásból ostoba hangulatkeltésnek nevezni a hírt, hanem alaposan megvizsgálni a témát – én azt tettem. A kórházak tele vannak rákos, leukémiás, cukorbeteg kisgyermekekkel, szinte nincs egészséges baba (kivéve az oltatlanok).
    Tisztességtelenségre vall az is, hogy miközben közérdekre hivatkozva presszionálják, kényszerítik a magyar csecsemők beoltását, addig az itt élő külföldiek mentességet élveznek.
    Aki felelősen gondolkodó szülő és lelkiismeretes ember, annak sokatmondóak ezek a körülmények…
    Akit további részletek is érdekelnek, az megtalál nevem alapján (létező személy vagyok).

  3. czege

    Nem vagyok szakértője a témának, sem orvos, sem biológus, “csak” anya vagyok. És ameddig az oltások hatékonysága évtizedek alatt bizonyított, addig nem dőlök be az összeesküvés-elméleteknek.
    Tökéletesen egyetértek a cikkíróval, nagyon veszélyesnek tartom az oltások kihagyását

  4. Fanni

    Én nagyon félős vagyok, de egyenlőre arányban félek a “ha” mindkét oldalától. Mi van ha nem adatnám be és mi van ha igen. Mindkettőről utólag derülne ki, évekkel később, hogy megérte-e vagy sem, ilyen szempontból mindkettő hatalmas kockázat.
    Viszont azt mindenki elfelejti-vagy legalábbis az “okosok” többsége, – hogy amellett, hogy a betegségek valóban átalakultak, változtak stb ( ez végülis normális, hiszen mindenki megtesz mindent a túlélésért, és ha a vékony kabátomban agyonfázok télen, felveszek egy melegebbet) sokkal hatékonyabb, precízebb és mélyre menőbben a vizsgálatok és felmérések a statisztikai adatokat illetően. Minden területén az életnek. Így több számú felmérésből tudnak A és B oldalt vagy több oldalt létrehozni, de ezáltal nem feltétlenül lesz JÓVAL több.

  5. Labant Csaba

    Czege, hol látsz “évtizedes bizonyítást”? Hol van a kontrollcsoport, akiknek az 50%-a elpusztul? Mert ilyen mesékkel adják el a cuccost…
    A másik oldalon ellenben kőkemény valóság a rákos, leukémiás, autoimmun, autista gyermekek tömege. Ezek a betegségek nem léteztek az oltások bevezetése előtt!
    Fanni, a statisztika tanulmányozásakor nem szabad figyelmenkívül hagyni, hogy kik és mi alapján készítették azt. Pl.: azt állítják, hogy az oltások veszélytelenek. Ezt azzal igazolják, hogy a statisztika szerint csupán néhány maradandó károsodás fordul elő évente. A kutya viszont ott van elásva, hogy egyszerűen nem ismerik el oltási károsodásnak a tragikus, vagy kevésbé látványosan tragikus esetek zömét. Eleve kikötik, hogy az oltásnak milyen mellékhatásai LEHETNEK. Ezeken az előre meghatározott kategóriákon kívül előforduló tüneteket mégcsak bejelenteni sincs mód. Ugyancsak elgondolkodtató, hogy erősen korlátozott az időtartam, amin belül elfogadják a mellékhatás elvi lehetőségét. Tehát: adott egy szer, amelyről azt állítják, hogy életreszóló védettséget, vagy évekre, évtizedekre szóló védettséget nyújt – magyarán beavatkozik a gyermek szervezetébe hosszútávon – azonban mellékhatást csak max. egy hónapon belül okozhat – hogy van ez? Ha valamit módosítunk, manipulálunk, akkor bizony legalább a módosítás időtartama alatt előfordulhatnak következmények, de lehet, még tovább is.
    Az oltóanyagok idegen élőlények sejtrészeit tartalmazzák életidegen vegyianyagok kíséretében. Konkrétan az MMR oltás egyik biológiailag aktív összetevőjét meggyilkolt emberi magzatokból “nyerik”. Az idegen gén pedig módosítani fogja az oltott kisgyermek teljes genetikáját – efelől ne legyenek kétségeink… Még az unokájára is valamilyen hatást gyakorol majd, beépül a DNS-be. Akkor miért limitálják 30 napban a mellékhatások lehetőségét? Egyébként sok jelentősége nincs, mert csípőből tagadják az összefüggést még a legnyilvánvalóbb esetekben is. Beoltják az egészséges gyermeket, másnap lebénul, meghal stb. – s kimagyarázzák, hogy véletlen egybeesés, semmi köze az oltáshoz, MERT százezer másik gyerek nem bénult le, nem halt bele. Hát erről van szó, ez itt a trükk!

  6. Labant Csaba

    Egy kis cáfolat a szerzőnek is:
    http://www.naturhirek.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=501&Itemid=291
    Akkor hogy is van ez?

  7. Dr.Morcz

    Nem akarnék elvakult emberekkel vitatkozni, de a Wakefield-sztoriba nagyon könnyű belekötni. Ha valakit tényleg érdekel, hol szúrta el Wakefield, olvassa el a Bad Science c. könyvet, erről írtam egyébként: http://drmorcz.blog.hu/2010/10/19/bad_science_1 .
    A VICP honlapot megnéztem, ott darabra le van írva, milyen oltás milyen mellékhatásáért hányan kaptak kártérítést, lehet hogy felületes vagyok, de nem láttam ott autizmus miatt nagy számban megítélt kompenzációt.
    Arról, hogy az autizmus gyakorisága az MMR adás bevezetése után nőtt meg, csak annyit, hogy ezzel a logikával az MMR véd a homoszexualitás ellen, ui. a bevezetése után már senkit se kezeltek ilyen diagnózissal pszichiátrián. (Valójában azért nem, mert régebben ezt pszichiátriai betegségnek tartották, később meg kikerült ebből a körből, nem pont. a MMR bevezetésével egy időben, de ennyi eltérés a statisztikákban – Wakefield módszertanát alapul véve – simán belefér. Az autizmus meg valószínűleg azért lett több, mert “divatos” lett, többen tanultak róla, és egy betegség felismerésének alapja, hogy az ember tudja, létezik ilyen betegség).
    Annyit még, hogy ha valaki nem oltatja be a gyerekét, azon én bevasalnám az oltás elmaradásának következményeit. Ez analóg a VICP elveivel, ott ui. az összes beadott oltás árának töredékéből fedezik a kártérítéseket.

  8. Fanni

    Akkor is azt állítom, hogy mindkét döntés kockázatos, utólag kiderülő dolgokról szól. És ha valakinek a gyereke AZÉRT hal meg vagy lesz baja, mert nem adatta be az oltást, ugyanolyan szomorú és eredményében egyenlő. Persze akkor nem lenne kit hibáztatni, magától meg senkin sem követel kártérítést!
    Ja és egyébként a gyógyszer ugyanaz, valaki allergiás lesz rá, valakinek semmi baja sem lesz, sajnos vannak ember(kék)ek, akik “rosszul” reagálnak oltásokra. De attól még egy oltás nem rossz!

  9. Labant Csaba

    Morcz dr., elvakult emberek ott vannak, ahol egy nemzedéket sújtó tragikus betegséget “divatnak” titulál a partvonalról bekiabáló haszonélvező, s a homoszexualitást összetéveszti a bárányhimlővel.
    Mint “elvakult”, leírtam korábbi hozzászólásomban, hogy az MMR vakcinában meggyilkolt emberi magzatok sejtjei is vannak – úgy látszik nem jutott át az ingerküszöbön az infó. Hogy érti azt dr. Morcz, hogy “ha valaki nem oltatja be a gyerekét, azon én bevasalnám az oltás elmaradásának következményeit”???
    Orvosként Istennek képzeli magát, aki felüti a receptkönyvet, s megmondja, hogy mi lett volna, ha…? Mit akar bevasalni rajtunk, a gyógyszerlobbi elmaradt profitját? Mit képzel, hogy az elmaradt oltásnak “következményei” vannak? A beadott oltásnak vannak következményei dr. Morcz, és ha az oltottak csak egy szemernyire is ráeszmélnek az oltások körüli disznóságokra, akkor lámpavas nem marad üresen kerek e világon! Az embereket át lehet verni ideig-óráig, de aztán amikor az élet szembesíti őket a valósággal, akkor elkezdenek gondolkodni. S firkálhat itt statisztikáról, hivatalos infókról – azt képzeli, hogy csak annyi autista oltáskárosodott van, ahányat feltüntetnek a VICP-en – ne röhögtesse ki magát, hogy azért leukémiás minden tizedik kisgyermek, mert sokat fejlődött a diagnosztika! Befizetem egy MMR vakcinára, aztán beszéljünk pár év múlva, hogy hogyan érzi magát…

  10. Dr.Morcz

    1. Az infó, hogy meggyilkolt magzatok sejtjeit használják fel, honnan származik?
    2. Az oltás elmaradása leginkább a be nem oltott gyereket károsítja. Ha túl sokakat nem oltanak be, a be nem oltottak között lesz, aki elkapja az adott betegséget, és köztük annak a szövődményeit is. Ezek kezelési költségeit jogos lenne ráterhelni az oltást megakadályozókra. Viszont jogos lenne a dohányosra is ráterhelni a tüdőrákja kezelését, ez egyes országokban megy is, a biztosítók többet kérnek egy dohányos eü. biztosításáért.
    3. Minden tizedik kisgyermek még akkor se feltétlen leukémiás, ha a mintavételt egy gyerektumor-központban végezzük. Honnan jön ez az adat?
    4. Nem képzelem magamat istennek, de sajnos orvosként rám ragadt, hogy a bizonyítékok alapján gondolkodjak. Ettől persze lehet, hogy nincs igazam, elképzelhető, hogy birkavesével is lehet földrengést megelőzni, ugyebár. Mégsem hiszem, hogy mást tehetnék, amíg mind a jogszabályok, mind a józan ész azt mondják, hogy a több nemzedéknyi kutató által felhalmozott információkat használjam, persze úgy, hogy továbbképzem magam, követem a szakirodalmat, stb.
    5. Lehet azt mondani, hogy a VICP adatai nem jók, de ezt nem azzal a pár kommenttel feljebb idézett cikkel kéne alátámasztani, ami tárgyi tévedéseket tartalmaz (ti.azt írja, hogy a VICP semmi adatot nem bocsájt ki, miközben évre és oltásra lebontva megírják a kártérítési eseteket, összegeket).
    6. Nem kötelező elhinni egyébként, amit az orvos mond, hiszen úgyis minden orvos a Big Pharma zsebében van, korrupt, alávaló, itthon még pluszban hálapénzvadász is. Érdemesebb inkább az ukrán csodadoktorokhoz és az őseinknek is jól bevált táltosokhoz fordulni, ők mindenre tudják a választ. Aki ezt következetesen megteszi, biztos sok kellemetlen orvos-beteg találkozást spórol meg.

  11. Labant Csaba

    Dr. Morcz: „1. Az infó, hogy meggyilkolt magzatok sejtjeit használják fel, honnan származik?”
    A BETEGTÁJÉKOZTATÓBÓL, amit a „bizonyítékok alapján gondolkodó, több nemzedéknyi kutató által felhalmozott információkat használó, szakirodalmat követő, magát továbbképző” orvos EL SEM OLVAS! Ha venné a fáradtságot rá egyszer – gondolom gyakorló orvosként naponta ad be MMR oltásokat – s átfutná a cetlit, talál olyat, hogy „humán diploid sejtek”. Nos, ez magyarul abortált emberi magzatból származó sejteket jelent…
    dr. Morcz: „2. Az oltás elmaradása leginkább a be nem oltott gyereket károsítja.”
    Valóban? Amit nem adnak be, az hogyan károsítana??? Érdekes módon a megbetegedések mindig a beoltottaknál fordulnak elő. Az oltatlanok ellenállóbbak és általánosan is egészségesebbek. Mint említettem fentebb, jómagam megkaptam az összes előírt kanyaró-oltást, mégis megbetegedtem 16 évesen, amikor már valóban veszélyes tud lenni. Akkor ez most mit bizonyít egy orvos számára? Hogy az oltás jó, mert nem lettem kanyarós mondjuk 8 évesen? Mert szerintem azt bizonyítja, hogy az oltás intézménye egy végtelenül felelőtlen belenyúlkálás olyan területbe, amiről az orvostudomány épp csak gondol valamit. S ez a bűncselekmény dr. Morcz, nem az, ha valaki nem kér ebből az áltudományos fikciókon alapuló népirtásból. Sajnos, gyermekként nem volt döntési lehetőségem, de felelős szülőként az ostoba jogszabályokkal szemben is megvédem gyermekemet a tudatlan, önjelölt megváltóktól. Ja, és birkavesét nem földrengésmegelőzésre használnak, hanem „védőoltások” gyártására, s nem a táltosok, hanem az oltóanyaggyárak…
    3. Nem adatként említettem a leukémiát. Gyakorló orvosként tudnia kellene dr. Morcz, hogy exponenciálisan nő a daganatos, leukémiás, autoimmun cukros, és autista gyermekek száma. Ez egyértelműen összefüggésben van az oltásokban található rákkeltő vegyianyagokkal.
    4. Ha nem képzeli magát Istennek, akkor honnan veszi, hogy az oltásmegtagadók ártanak, s nem az oltásokat beadatók? Tudnia kellene, hogy a beoltott gyermek képes tünetmentesen is megfertőzni környezetét. Miért keveri ide a dohányzást, főleg az oltásmegtagadók oldalán? Az oltásmegtagadók rendszerint nem dohányoznak, környezettudatos életet élnek, s szeretik gyermeküket és a Teremtőt.
    5. A belinkelt cikk nem állítja azt, hogy EGYÁLTALÁN nem ad ki az Amerikai Oltáskárosodottakat Kártérítő Központ adatokat, hanem azt, hogy az autizmusban szenvedő oltáskárosodottak közül csak egy szűk csoportot kártalanít, azt is fű alatt, mint a vizsgálat kiderítette. Hallgatási kötelezvényt iratnak alá a károsultakkal, mert tudják, hogy példájuk ha kitudódna, akkor precedenssé válna, s egyrészt az összes autista után fizetni kellene onnantól kezdve, s megdőlne a már sokáig úgysem tartható hivatalos álláspont, miszerint az autizmust nem okozhatja oltás. A cikk is – mely sorai alatt most fórumozunk – része ennek a népbutításnak…
    6. Téved dr. Morcz, nem „minden orvos alávaló”. A legtöbbjük azonban nem látja a fától az erdőt. Profánul hangzik egy magát jólinformált orvosnak nevező szájából a tanács, hogy forduljunk táltosokhoz és ukrán csodadoktorokhoz, hogy megkíméljük magunkat a „kellemetlen orvos-beteg” találkozásoktól. Sajnos, törvények kötelezik a szülőt bizonyos kötelező orvosi szolgáltatások igénybevételére. Ha az egészségügyi rendszer nem lenne közpénzből támogatva, s az orvosoknak is a saját lábukra állva kellene ügyfélkört találniuk – mint „a táltosoknak és ukrán csodadoktoroknak”, akkor alig maradna közülük néhány a pályán. Mindnek felkopna az álla, aki most vakon oltogat, mert „szakmailag képzett”, de a betegtájékoztató szintjén sem ismeri a fecskendő tartalmát, amit egészséges gyermekek testébe injekcióz a „közegészség” nevében.

  12. Dr.Morcz

    Csak pár pontosítás, aztán kiszállok a parttalan vitából:
    1. Nem minden orvos ad be MMR-t, a többségét gyermek-, ill. háziorvosok adják be valószínűleg, így tőlük valóban elvárható, hogy ismerjék az összetételét. Én még nem adtam be ilyet, más a szakterületem.
    2. Most már én is ismerem, innen: http://www.pharmindex-online.hu/gyogyszerkereso/priorix-por-es-oldoszer-oldatos-injekciohoz-12078.html#document_1915968
    3. Ez valóban tartalmaz emberi embrióból származó diploid sejteket. A magyarázat az, hogy a vírus nem nő magában /táptalajon, mint egy baktérium, hanem csak élő sejtekben, és egyes vírusok emberi sejtekben jobban nőnek. Az adott sejtcsoport egy 1966-ban történt terhességmegszakítás 14 hetes magzatából származik. A terhességmegszakítást nem a sejtek nyerése céljából hajtották végre, hanem anyai döntés miatt. A sejtvonalat azóta tenyésztik, tehát nem esnek újabb magzatok áldozatul ( http://www.immunizationinfo.org/issues/vaccine-components/human-fetal-links-some-vaccines ). Ezzel együtt érzelmileg nem lehet könnyű ezt elfogadni.
    4. Az oltás elmaradása úgy károsíthatja a gyereket, hogy megkapja az adott betegséget, és összeszed valami ezzel kapcsolatos szövődményt. Erre nyilván kicsiny az esély. Ha a komoly szövődmény esélye kisebb lenne, mint az oltás szövődményének esélye, akkor hiba lenne az oltást beadni. Ha fordítva, akkor az oltást beadni értelmes dolog.
    5. Nem olvastam arról statisztikát, hogy valóban nő-ez az összes említett betegség gyakorisága a gyermekekben. Könnyen elképzelhetőnek tartom a cukorbetegség ill. allergiás betegségek esetén, a többihez nem tudok hozzászólni. Azt viszont bizonyítani kellene, hogy összefüggés van-e az oltások és az adott betegség kialakulása között. A cukorbetegség, allergiák, ill. pl. az elhízás, ami szintén egyre gyakoribb a gyerekek körében, éppúgy (sőt szerintem sokkal nagyobb eséllyel) múlhat a táplálkozáson, allergiák esetén a környezetszennyezésen is. Ilyen értelemben pl. az olyan érvek, hogy Afrikában, ahol nem oltanak, kevesebb a cukorbeteg, stb. nem jó érv. Olyan csoportokat kellene összehasonlítani, ahol a környezet is azonos, csak az egyik csoportot beoltották, a másikat nem.
    6. Bárkinek joga van az orvosokat bárhogy minősíteni, azt is leírhatja, hogy szerinte az orvosok többségének felkopna az álla, ha nem közpénzből támogatnák az eü. rendszert. Én nagyon is tudnék örülni annak, hogyha holnaptól ez bekövetkezne. Nem mintha azt hinném, hogy kéregető orvosokkal telnének meg az aluljárók, hanem azért, mert véget érne az a rendszer, ahol a kollégák többsége megalázóan alacsony bérek mellett, részben kényszerből, részben humánumból ellátják azokat a betegeket, akik
    - az elvárható mértékben sem törődnek az egészségükkel
    - kígyót-békát kiabálnak mindenkire, akin fehér köpenyt látnak (nem csak az orvosokra: nekem sok bajom van azzal, hogy beszélnek a betegek a nővéreinkkel)
    - azt hiszik, ingyen (valójában a közpénzből) azonnal, soron kívül jár a legmagasabb szintű ellátás is
    - azt hiszik, hogy pár óra netturkászással éppolyan részletes ismereteket tudnak szerezni, mint 6 év egyetem + x év orvosi gyakorlat.
    Nem gondolom, hogy Labant úr véleményét meg tudom változtatni, de a többi olvasó figyelmét hadd hívjam fel arra, hogy nem csak a hagyományos orvoslásnak (oltások, gyógyszerek stb), hanem az alternatív gyógymódoknak, sőt több betegségben a kezelés elmaradásának is komoly következményei lehetnek. Egy friss példa Steve Jobs esete, aki valószínűleg tovább élhetett volna a hagyományos kezelés mellett: http://index.hu/tech/2011/10/15/alternativ_gyogymodokkal_siettette_a_halalat_steve_jobs/
    Na, viszlát.

  13. Labant Csaba

    dr. Morcz, az oltóorvosok döntő többsége nem ismeri az oltások összetételét…
    Igen, a vírus nem nő magában – mivel normálisan része, alkotóeleme egy sejtnek. Pontosabban definiálva egy fehérjeburokban lévő genetikai információ.
    A vírus képes a genetikai tulajdonságok átvitelére is. Transzpozonok, ugráló gének a jelenség orvosi elnevezése.
    A kórokozó-elmélet egy ökörség, kéretik utánanézni Antoine Béchamp munkásságának. Tőle plagizált Pasteur…
    Gyermekeink szempontjából lényegtelen, hogy 66-ban anyai döntés okán kaparták ki a donorként felhasznált emberpalántát. Gyermekem testében semmi keresnivalója más élőlények sejtjeinek! Különösen nem egy erőszakos halált szenvedett magzatból, mely nálam, vagyis gyermekem apjánál is idősebb. Vajon milyen programot indítanak el az oltott kisgyermekekben egy 45 éves magzat sejtjei? Ezt, ugye nem vizsgálta senki?
    Az oltás elmaradása nem károsíthat, mert az egészség természetes alapállapot, s nem állítható elő manipulációkkal. Az oltás pedig manipuláció, mégpedig a legaljasabb fajtából való.
    Kontrollcsoportos statisztikákat nem végez a WHO az 1969-es Madrasi BCG-tanulmány óta, melyben bebizonyosodott, hogy az oltás nem véd, hanem terjeszti a TBC-t…
    Így csak civilek, és lelkiismeretes orvosok által végzett kontrollcsoportos összehasonlítások történtek, melyek egyértelműen az oltatlanság előnyeit igazolják.
    Minden tiszteletem azoké az orvosoké, akik humánumból és szívvel látják el a betegeket, azonban lámpavasra valónak tartom azokat, akik felületességből, nemtörődömségből, korlátoltságból, féltékenységből, kapzsiságból ártanak a gyermekeknek… akik pedig tudatosan hazugságokat terjesztenek, s valótlanságokkal tömik a kollégák fejét is, azokat a tudósokat, tisztifőorvosokat kalodába ültetném be oltáskárosodott gyermekek közé életfogytiglan.
    Legyen ez a végszó.

  14. csak egy laikus

    “Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul”- tartja a régi bölcsesség. Ezért hát én csupán annyiban szeretnék hozzászólni a témához, hogy javasolnám minden kedves laikus társamnak a SZAKIRODALOM tanulmányozását (és ezalatt nem különböző összeesküvés-elméleteket “leleplező”, a Big Pharmacy-t ostorozó firkálmányokra gondolok), valamint némi egészségügyi előképzettség megszerzését, mielőtt elkezdenénk vitatkozni orvosokkal… Azokkal az orvosokkal, akik vért izzadva beverekszik magukat a nemzetközileg is jó hírnévnek örvendő magyar orvosi egyetemekre, hogy utána még keményebb munka után (minimum 6 év intenzívnél is intenzívebb tanulás, kutatás, +gyakorlat) megszerzik a diplomájukat, azért, hogy életeket mentsenek.
    Fel nem foghatom, hogy miért gondolják egyesek nagy biznisznek a havi nettó 80 ezres fizetést napi 10-12 óra munka (+ügyelet) mellett… Pedig a legtöbb orvos ezt végzi, pusztán elhivatás-tudatból.
    És egyesek emellett még minden javadalmazás nélkül írnak ilyen blogokat, hogy az embereket felvilágosítsák és tájékoztassák, tévhiteket oszlassanak, növeljék a magyar egészség-kultúra színvonalát, stb.
    A minimum, hogy valaki tisztelettel írja meg az ellenvéleményét, és elismerje a szakirányú ismeretei hiányosságait.
    Azért írtam ezt meg, mert egy orvos nem fog magának önreklámot csinálni, hanem végig szakmai érvekkel vitázik. Induló értelmiségiként viszont kénytelen voltam felhívni a figyelmet a vitának erre az eddig háttérbe szorult, de annál fontosabb tényezőjére.

  15. eüdolgozó

    T.Csabától kérdezném, hogy látott-e már olyan embert, aki gyermekbénulás következtében vastüdőben “élte” le az életét?! Én láttam, és arra a következtetésre jutottam, hogy felőlem kutyasz…t is olthatnak belém, csak ne kelljen úgy vegetálnom…
    Minden védőoltást ellenzőnek kötelezővé tenném, hogy nézzen meg egy ilyen embert, és utána döntsön szabad akarata szerint.

  16. Labant Csaba

    “csak egy laikus”-nak: nem állítottam olyat, hogy egészségügyi végzettséggel rendelkeznék. A tények számítanak, s nem az, hogy ki mondja ki. Aki figyelmesen végigolvassa a kommenteket, az világosan látja, hogy dr. Morcz orvos létére pl. tőlem tudta meg, hogy lemészárolt emberi magzatból származó sejtek vannak az MMR oltásban. Miért gond az, hogy nincs dr. a nevem előtt, s a művészet területén tettem le nem keveset az asztalra…?
    “eüdolgozó” kérdésére válaszolva: nem láttam vastüdőset, de ne keverjük össze a szezont a fazonnal. A vastüdő és az oltás közötti összefüggés egy bizonyíthatatlan fikció. A gyermekbénulás – minden jel arra utal – valójában nem vírusos megbetegedés, hanem mérgezés. A DDT bevezetésével ütötte fel fejét, s nem fertőz. A betegekben talált vírus – melyet tévesen neveznek polio-vírusnak – következmény és nem ok. A vegyszeres mérgezés által legyengült szervezetben megjelennek különféle vírusok – azonban botorság azt hinni, hogy a vírus a betegség okozója.
    Én inkább azt javaslom, hogy minden szülő, aki oltatni viszi gyermekét, látogasson meg előtte egy oltáskárosodottat…

  17. pizzamester

    “Labant Csaba”: idiota vagy ha ezt a hulyesegt elhiszed. persze, legkozelebb majd azzal jossz, hogy az AIDS-et sem virus okozza. esetleg probald ki magadon. az embersiseg csak jobban jarna ha egy hozzad hasonlo okor nem adna tovabb a genetikai allomanyat…

    a vedoltasok bizonyitottan hasznosak, embereleteket mentenek, mellekhatasaik jelentektelenek a hasznukhoz hasonlitva. Az autizmussal valo tanulmanyrol meggyozoen bebizonyitottak hogy hazugsag, elkovetoje elnyerte melto bunteteset, a szakma es a normalis emberek orok megveteset.

    na de hogy 150 evvel Semmelweis Ignac utan meg vannak akik ketelkednek a fertozo betegsegek letet illetoen, haaat, latszik hogy milyen szinvonaluak az iskolak…

    kar hogy azok akik ezt a sok osszeeskuveselmeletet a gyogyszergyarakrol emg a farma-lobbirol elhiszik nem koltoznek el valami alkatlan szigetre. mutogathatnak oket es degeneralt utodaikat a gyerkeinkenk mint az alaltkaertben: ime ezek azok akik onkent novelik emg a halnadosagukat es teszik ttonkre gyerekeik eletet.

  18. pizzamester

    meg annak a vilag marhajanak aki szerint a jarvanyos gyermekbenulast a DDT-okzota: a DDT-t a II. vilaghaboru vege utan (azok nak az elmehaborodottaknak a kedveert akik elhiszik, hogy a vedooltasok karosak, talan nem art leirni az evszamot: 1945) kezdtek el nagy tomegben hasznalni. ugyan hogy kepes valaki akor ezzel amgyarzani a ket vilaghaboru kozotti gyermekbenulas-jarvanyt?

    legyen ez a vegszo. ez minositi a vakcina-osszeeskuvesben hivok szellemi szinvonalat..

  19. Labant Csaba

    “pizzamester” magát minősíti mocskolódásával. Rá se hederítsen egy ilyen “elmeháborodott ökörre” (ez volnék jómagam), s oltassa csak nyomorékká, fogyatékossá a saját gyermekét. Mindenkinek eljön egyszer a számadás órája, s én nyugodt lelkiismerettel állok az Égi Ítélő színe elé, hogy megvédtem gyermekemet ezektől az álcázott vegyi fegyverektől.

  20. ron

    akik nem tudják kitalálni, hogy az oltóanyag veszélyes túl- oltották magunk , vagy ők bennfentesek. AIDS átverés
    “House of Numbers” AIDS EXPOSED
    “The science of Panic” AIDS EXPOSED

  21. Gyv

    Aki azt mondja, hogy az autizmust oltás okozza, semmit nem tud a betegségről, és sokkal többet árt, mint amennyit használ. Az, hogy akár 2-3 cikk is azt állítja, hogy van bizonyos oltások között összefüggés, egyrészt még nem bizonyíték, másrészt: módszertanilag ez a tézis nagyon nehezen vizsgálható! Aki ért egy kicsit a témához, az ezt tudja, aki nem, az szerintem inkább ne lépjen fel szakértőként. Nem véletlenül járunk egyetemre és szakképzésbe 6-10 évig, ha az internetről minden tudás beszerezhető lenne, meg lehetne szüntetni az egyetemeket. A poszt szakmailag hiteles, és megállja a helyét!!!

  22. kai

    Erre az elméletre és arra hogy miért helytelen, nagyon szemléletes példa az afrikai bolha esete

    (” Fiatal tudós érkezik Afrikába kutatómunkára. Első kísérletét egy afrikai bolhával végzi. Leteszi maga elé az asztalra, és ráparancsol:
    - Ugorj!
    A bolha ugrik. Ez a jelenet megismétlődik párszor. Amikor kitépte valamennyi lábát, megint ráparanŹcsol:
    - Ugorj!
    A bolha nem ugrik. Az ifjú tudós megismétli néhányszor a parancsot, egyre hangosabban, de a bolha csak nem ugrik. Ekkor leül az írógépe elé, és papírra veti első tudományos megfigyelését:
    - Az afrikai bolha megsüketül, ha kitépik minden lábát.”)

    Lehet, hogy csak egy vicc, de nagyon igaz, és jól rávilágít, hogy a következtetések levonása előtt nem árt végigondolni a lehetséges ok-okozati összefüggéseket, és a magfigyelt jelenség kialakulásában közreműködő tényezőket számba venni.

    A cikk nagyon jó, és remélem azért volt néhány kétkedő ember, akit sikerült meggyőzni! Nem ártana, ha az összeesküvés elméleteknek felülő emberek is hajlandóak lennének ezt végiggondolni, ugyanis a legtöbb elmélettel ez a hiba: logikusnak tűnik, csak vannak fontos tényezők, körülmények amiket nem vesznek figyelembe.

    Amúgy pl. én sem tudtam (pedig hamarosan gonosz szakmabeli leszek) hogy ehez az oltáshoz szükséges vírusokat emberi sejtekben tenyésztik. Nem feltétlenül annyira releváns ez, szerintem, hiszen minden vírust sejtekben tenyésztenek (csirkeembrió sejtekben például), de ez nem jelenti azt, hogy az oltóanyagot, úgy ahogy van, sejtekkel együtt adják be! Jól is néznénk ki, olyan immunreakciót okozna, hogy nem az autizmus okozna problémát… Egyébként ez az eredeti Wakefield féle “kutatás” már csak a résztvevők száma miatt sem korrekt.

    Elnézést a helyesírási hibákért, valamiért nem tudok belekattintani és utólag javítani a szövegen.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>