«

»

Elszámolás

Már rég elmúlt az év végi számvetések időszaka, de tartozom még nektek és magamnak egy elszámolással. Óriási csend volt idén (pardon, 2015-ben), pedig a blog nyáron volt 5 éves, és meg sem ünnepeltük.

Honnan indultunk?

Amikor elkezdtem a blogolást, a második gyermekem volt hat hónapos. Egyfajta altruista hobbi volt: én lekötöm és kifejezhetem magam, ti meg tanultok belőle. Aztán jöttek a sikerek, díjak. Ezzel párhuzamosan – tulajdonképpen szinte véletlenül – beleszagoltam a vállalkozásépítésbe, marketingbe. Megtanultam honlapot készíteni, hírlevelet beállítani, majd egy megnyert vállalkozásfejlesztő tréningen még üzleti tervet készíteni is.

Közben viszont folyton görcsöltem azon, hogy nincs növekedés, sem látogatószámban, sem a szipi-szupi tanfolyamomon. A 2015-ös évet ezért egy évtervező konferencián kezdtem, nagy hévvel. Ki kell találni kampányt, előre a leveleket, hirdetni, számolni, ellenőrizni, tesztelni. Oké, 2015-ben még utoljára feccelek bele időt és pénzt is a fejlesztésre, hirdetésre. Gyerünk anyukám, lássuk, hogy eddig hol volt a hiba: szar a termék, vagy csak nem volt terv és kitartás?

Aztán nem akaródzott elkezdeni.

Tavasz óta nem írtam Nektek hírlevelet, alig toltam be hetente az arcomat a Facebookra és egy kezemen meg tudom számolni, hány blogposztot publikáltam az év során.

Kilájkoltam minden olyan marketinges oldalt, amit követtem, azokat a lányokat is, akikkel együtt indultunk (mindenki a maga területén), és ők növekedtek is, miközben én nem. Csendet akartam. Nem akartam, hogy a motivációs idézetek, hurráoptimizmus minden nap a szemem elé tolakodjon, és nem akartam naponta irigykedni azokra, akiknek sikerül. Figyelni akartam a bensőmet, hogy ha nincs külső ráhatás, akkor mit érzek a bloggal és a biznisszel kapcsolatban. Mániám a blog, amit legjobb abbahagyni? Egy nagy lehetőség, amit meg kell lovagolni?

És nem.

Nem akarom, hogy más mondja meg, hogy minden nap kötelező posztolnom, különben a Facebook süllyesztőbe rak. Akkor akarok megszólalni, ha van mondanivalóm.

Nem akarok előre megírt és dátumra beállított kampányleveleket küldeni nektek.

Nem akarok magamból mesterségesen Valakit csinálni, magamat valami nagynak beállítva.

A tudósoknál sokszor előfordul, hogy ha negatív eredményt kapnak, nem igazolódik az előfeltevésük, akkor eldugják az eredményt a fiókba. Nos, nekem hasznos volt a 2015-ös év csendje, mert ezt az eredményt megkaptam.

Nem unatkoztam egyébként, és pont a blognak köszönhetően lett egy munkám. Itt, itt és itt tudjátok megnézni, miket gyártottunk (tableten és telefonon még sajnos technikai okból nem megy), vagy például ezt is én írtam meg:
https://youtu.be/vedooltasrol_kicsiknek

Szóval nem tűnök el, szeressétek továbbra is a HáziorvosBlogot, én továbbra is dumcsizni járok ide, remélem jöttök!

szeretettel:

Gitta

 

Ui.: Azért azon elég para voltam, hogy tényleg ennyire béna vagyok, hogy nem bírok egy tervet végrehajtani, úgyhogy kipróbáltam máshol. Jelentem: volt, ami terv alapján sikerült 2015-ben :)

obol1verseny

Szerző: Ipolyi-Topál Gitta

Szia! Gitta vagyok, a HáziorvosBlog szülőanyja, orvos, önjelölt egészségkultúra-fejlesztő. Ez a blog azért jött létre, hogy közérthetően adjon át az egészségeddel kapcsolatos információkat. Kövesd Facebookon is!

Szólj hozzá!

hozzászólás

1 comment

  1. Luppio

    Udv
    Azt hallottam, hogy bizonyos keretek kozott van mod a haziorvosom megvalasztasara. Hol lehet ennek utananezni?

Hozzászólás a(z) Luppio bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kitöltendő mezőket * jelöli.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Read previous post:
A kezed életet menthet

Magyarországon ezer emberből mindössze 17 tudja, mit kéne tennie ha összeesik mellette valaki. Ezen szeretnének változtatni az immár harmadik éve...

Close